Pál Gábor | 2013.04.25. [18:24]
Gyerekkori álma vált valóra egy udvarhelyi fiatalembernek, aki mindig is búvárkodni szeretett volna. Két és fél évvel ezelőtt merült először. Szaniszló Csaba azóta több száz alkalommal tudta csodálni a víz felszíne alatti életet. Megszerezte az oktatói engedélyt is, így akár taníthatja is a merülés fortélyait. Székelyudvarhely első és mindeddig egyetlen búvároktatójával beszélgettünk.
– Mit jelent számodra a búvárkodás?
– A búvárkodás a hobbim. Egy gyerekkori álmom teljesült. Jelenleg a Hargita Megyei Hegyimentők búvár szakosztályának vezetője is vagyok. Tehát a kellemest összekötöttem a hasznossal, egy jó csapat állt össze, jól sikerült a kiképzés is. Minden évben szervezek hajós szafarikat Egyiptomba, ami csak a búvárkodásról szól. Ahogy a repülő leszáll, a busz kivisz a hajóra, és egy hétig csak búvárkodunk. Napi négy merülést hajtunk végre. Cápák és hajóroncsok között úszkálunk.
– Hargita megyében milyen körülmények között lehet búvárkodni?
– Sajnos nem túl jók a viszonyok. A tavak tele vannak planktonokkal, nincs látótáv. A csíkszépvízi tározóban tudunk merülni a hegyimentőcsapattal. Ha szerencsénk van, akkor egy méter a látótávolság.
– Volt már rá eset, hogy kérték a segítséged egy vízbe fulladt személy megkeresésére?
– Még nem, de szívesen segítünk, ha baj van. A csapatban hatan vagyunk, a többiek is hamarosan profi búvárok lesznek. Tartok nekik tanfolyamokat, ami után mindenki kap egy kis fényképes igazolványt, amely nemzetközileg elismert.
– Mi szükséges egy merüléshez? Elég, ha van egy búvárigazolványom, és azzal búvárkodhatok a zeteváraljai víztározónál?
– Jó, ha van a vízügyi hatóságtól engedélyünk, de elsősorban egy felkészült búvár társaságában kell merülni. Hargita megyében nem szabad merülni a Szent Anna- és a Gyilkos-tóban. Én azt mondom, nem is érdemes. Inkább el kell menni Horvátországba, Egyiptomba, ahol húszméteres a látótávolság a vízfelszín alatt is. Ott lehet csodálni a polipokat, a delfint, tehát vannak látnivalók.
– Mi a teendője az olyan búvárkodni vágyónak, aki nem engedhet meg magának egy horvátországi kiruccanást, de szeretne merülni?
– Elég, ha elmegyünk a Fekete-tengerig. Ott is elég jók a feltételek, bár a román tengerpartnál is vannak érdekességek, van furcsaság is. A Fekete-tenger élővilága is tele van planktonokkal: egyik percben a látótávolság 10–20 méter is lehet, de a következő pillanatban húsz centiig sem lehet ellátni. Ilyen körülmények között pedig kockázatos befizetni a búvártúrára, mert lehet, hogy pont rossz időben, rossz helyen kerül sor a merülésre, és nem fogunk semmit sem látni.
– Kerültél már nagyon veszélyes helyzetbe a vízben?
– Ilyen nem volt. Úsztunk már cápák között is, de még nem volt problémánk. A búvárkodás előtt felkészítenek, és ha a szabályokat betartja az ember, akkor kevés a valószínűsége, hogy bajba kerüljünk.
– Melyik volt a legmélyebb pont, ameddig lemerültél búvárfelszereléssel?
– Negyven méterig lehet lemerülni, ennyi a megengedett. Egy kezdőbúvár-kártyávall az ember lemerülhet 18 méter mélyig, a haladó vizsgával akár 40 méterig le lehet menni, de mindenképp kell egy merülésvezető, aki egy tapasztalt ember, és tudja, mit kell csinálni.
– Honnan jött ez a búvárkodás utáni vágy?
– Nem tudom. Még emlékszem, hogy amikor építették a zeteváraljai víztározót, és már víz is volt benne, akkor egy régi orosz búvárszemüveggel merültem a víz alá. Akkor már két méter után a fülem kezdett megfájdulni. Most már nem fáj, hiszen a búvártanfolyamokon el lehet sajátítani a technikákat az ilyen kellemetlenségek elkerülésére. Mindössze tíz méter mélységig vannak ezek a nyomáskiegyenlítési gondok, utána akár negyven méterig is lehet merülni.
– Hogy lehet összeegyeztetni egy ilyen hobbit egy munkahellyel?
– Nagyon nehéz. Fél évre előre tudom a programomat, és aszerint igazítok minden kisebb és nagyobb új teendőt. Első a munka, és így nagyon oda kell figyelnem az időbeosztásokra. Nem szabad egyik sem a másik kárára menjen. Esténként jut arra időm, hogy fellépjek a Facebookra, ahol reklámozom a honlapom (a búvárkodás népszerűsítésére létrehozott egyesület internetes oldala – szerk. megj.). Különben két cégnél dolgozom.
– Eddig hány merülésed volt?
– 2010-ben volt az első merülésem. Azóta több mint 250 alkalommal sikerült búvárkodnom.
– Hol volt a legszebb látvány a vízfelszín alatt?
– Egyiptomban. Ott volt a legnagyobb és legszebb elsüllyedt hajó, amit eddig láthattam. Ez egy olyan hajó, amivel a II. világháborúban akartak utánpótlást szállítani a briteknek: lövegekkel, autókkal, motorbiciklikkel, mozdonnyal van tele. Egy vöröskeresztes lobogóval indult útnak, de a németek rájöttek a cselre, és lebombázták.
– Még milyen helyeken merültél?
– Szerencsére már nagyon sok helyen sikerült búvárkodnom. Az Atlanti-óceánban, a Földközi-tengerben és az Adriai-tengerben is merültem már. Mindig készülök valahova. Ha olyan helyre megyek, ahol tenger vagy óceán van a közelben, akkor viszem magammal a búvárfelszerelést. Ez egy táskába belefér, ugyanis a palackot és az ólmot nem kell magunkkal vinnünk, azok nehezek, és azt mindig helyben biztosítja a bázis. Mindenhol van egy úgynevezett bázis, ahova be kell jelentkezni, ha merülni szeretnénk. Ők biztosítják a feltételeket, nekünk csak oda kell adnunk a nemzetközi búvároktatói, azaz NASE-s kártyánkat (NASE – National Academy of Scuba Educators).
– Mit tanácsolsz egy búvárkodni vágyónak?
– Szerintem a lényege, hogy el kell végezni legalább egy haladó szintű búvártanfolyamot, hogy a hajóroncsokat lehessen megtekinteni. Tizennyolc méterig van a szép élet, a szép halak, az élőlények, viszont ha lennebb meglátunk egy jó kis hajóroncsot, azt érdemes körbeúszni, megtekinteni. A vízben egész másképp gondolkodik az ember. Nem sietségről szól a búvárkodás, hanem az élményszerzésről.
Forrás: http://szekelyhon.ro/aktualis/udvarhelyszek/vizben-maskepp-gondolkodik-az-ember