Ugorjunk fejest az akváriumba!

Kezdőlap / Rólunk írták / Ugorjunk fejest az akváriumba!

Az ideális nyári tengerparti nyaralás elmaradhatatlan része a víz alatti élővilág, valamint az ott található hajóroncsok és egyéb tárgyi értékek megcsodálása. Ehhez azonban legalább kezdő szintű búvártudás szükséges. Szaniszló Csaba ,Hargita Megye Tanácsának Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálatának önkéntesét  kértük meg, hogy mutassa be ezt a sportágat.

Írta: Zörgő Noémi
Fotó: Csedő Attila, Szaniszló Csaba

-Tegyáltalán sportnak tekinthető-e a búvárkodás?
-Azt szoktuk mondani, hogy a búvárkodás a lusta emberek sportja. Kicsit talán olyan, mint a sakk. Az az igazság, hogy merülés közben nem annyira sportolunk, mint inkább gyönyörködünk a lenti világban. Szerintem nem sport, inkább szórakozás.
-De gondolom, valamennyi fizikai erőnlétet csak igényel.
-Mindenképpen egy jó fizikum szükséges, hiszen a felszerelést minden búvár el kell bírja. Körülbelül a testnek a tíz százaléka az ólom, amit meg kell tartani. A teljes felszerelés súlyamintegy30–40 kg. Persze ezt csak kint a szárazon érezzük nehéznek.
-Mit kell tudnom ahhoz, hogy búvárkodjam?
-Elengedhetetlen az alapszintű úszástudás. Nem föltétlenül a víz alatt veszed ennek hasznát. Egy szafari alkalmával könnyedén előfordulhat például, hogy a csónaktól távolabb jövünk fel, így oda kell úszni. Persze minden búváron van egy mellény, de a pánik elkerülése miatt jó, ha nincs gond az úszással.
-Kinek ajánlod a búvárkodást?
-Érdekes, hogy ha bemutatót tartok valamelyik uszodában, akkor leginkább a nők próbálják ki. Ők sokkal bátrabbak. Ilyenkor úgynevezett próbamerülést végzünk, amikor én is megyek, fogom a palack nyakát. Ezt kontrollált merülésnek hívjuk. Ilyenkor a medencében ugyanazokat a mozdulatokat végezzük, mint egy  20 méteres tengeri merülés esetén. Tanfolyamra viszont inkább férfiak jönnek.Igazából azoknak ajánlom, akik kíváncsiak a víz alatti világ gyönyörűségeire.
-Milyen szintjei vannak ennek a mozgásformának?
-A búvárkodásnak több fokozata van. Egy tanfolyam elvégzését követően minden újdonsült búvár egy nemzetközi kártyát kap, amelyben pontosan szerepel, hogy milyen szintet teljesített. Az első fokozat a kezdő búvár. A tanfolyam elvégzését követően 18 méterig merülhet. Ezen a szinten már tudnia kell levetni a felszerelést, mást lélegeztetni, vagy kifújni a maszkból a vizet.A haladó búvár már 40 méterig merülhet. Ilyen mélységben már 5 bar nyomással kell megbirkózni. Ezért ilyen esetben már alaposan meg kell tervezni a merülést. A következő fokozat a mentőbúvár, aki a mentési technika mellett azt is megtanulja, hogy szakszerűen figyeljen a társaira, és észrevegye azokat a jeleket, amelyek pánikra, idegességre, félelemre utalnak. Egyébként a búvárkodás egyik alapszabálya, hogy ha valaki egy szóval is kimondta, hogy nem szeretne merülni, akkor semmiképpen sem szabad erőltetni azt. A negyedik fokozat a mesterbúvár, ez tulajdonképpen a hobbibúvárkodás csúcsa. Ezen a szinten mindent kell már tudni.
-Miből áll a búvártanfolyam?
-Az egy hetes tanfolyam elméleti oktatással kezdődik, amelynek során többek között a kézjelzéseket tanulják meg. A kezdő szintű búvártanfolyam egy hetet vesz igénybe. Az elméleti oktatást a medencés gyakorlatok, majd pedig a tavi merülés követi.
-Mit tartalmaz ez a 30–40 kg-s felszerelés?
-Gyakorlatilag a fejtől a lábujjkákig be kell öltözni. A búvárruha többféle lehet annak függvényében, hogy milyen körülmények között történik a merülés. Van nedves, félszáraz és száraz változata. Ez utóbbit 10 Celsius-fok alatti vízhőmérséklet esetén szoktuk használni. A lábra csizmát, a kezekre kesztyűt, fejünkre pedig csuklyát húzunk. Van egy úgynevezett kiegyenlítő mellény, amelynek kötelező tartozákai az ólomzsebek, amelyek segítik a merülést. A mellénybe levegőt fújunk a palackból, és így akár egy helyben is képesek vagyunk lebegni. Fontos elem a légzőautomata. Ide tartozik a reduktor, ezt teszi a búvár a szájába, és van az oktopusz,amellyel adott esetben mást is tud a víz alatt lélegeztetni, vagy veszély esetén saját magát mentheti meg vele. Veszély esetén ezt nem kell külön kérni a másik búvártól, hanem egyszerűen csak el kell venni. A mélyebb merülésekhez szoktunk kézilámpát is használni.
-És az egyik legnehezebb az oxigénpalack.
-Hobbibúvárkodásban nem oxigén-, hanem levegőpalackothasználunk.  Ezekben a palackokban sűrített levegő van, amely 20% oxigént,80% nitrogént, és még ilyen-olyan gázokat tartalmaz. Ha tiszta oxigénes palackkal merülne valaki, akkor 7 méter mélyen a testre eső nyomás miatt oxigénmérgezésben meghalna.
-Mennyi időre elég egy ilyen palack?
-Általában 12 literes levegőpalackkal merülünk. Ez  a mennyisegű levegő  mélységtől és jelentösen függ a búvár végzettségétől és gyakorlottságától. A hiperventilláló, kapkodó búvár ugyanis, akár húsz perc alatt elhasználja a levegőjét, míg egy tapasztalt búvárnak egy órára is elég ekkora mennyiség.
-Ha egy hetes egy tanfolyam, akkor egy nyaraláson éppen megtanuljuk az alapokat…
-Éppen ezért ajánljuk, hogy ha valaki olyan nyaralást tervez, ahol búvárkodni is szeretne, ha teheti, otthon végezze el a merüléshez szükséges tanfolyamot. Így a nyaralás egész idejét a lenti világban való gyönyörködésre lehet szánni. Nem mindegy, hogy az oktatással töltjük el a hetet, vagy a delfinek között való úszkálással.
-Hol vannak a legjobb búvárkodós nyaralóhelyek?
-Horvátország, Görögország, Olaszország, Egyiptom a legjobb. Ez utóbbi az egyik legszebb hely. Olyan, mintha akváriumba ugranánk, annyira sok szép, színes hal van ottani vizekben. Rája, muréna, kis színes halak, korallok, elképesztő világ tárul elénk.
-Mentőbúvárként is dolgozol. Milyen esetekben riasztanak benneteket?
-Hatan vagyunk a csapatban. Ha valaki felhívja a 112-es számot, és valamelyik Hargita megyei tóban történt baleset kapcsán kér segítséget, akkor minket riasztanak. Hozzánk tartozik a Szent Anna-tó, a zetelaki víztározó, a Gyilkos-tó és a csíkszépvízi tó. Mindenikben nagyon gyenge a látótávolság. Nagyon nehéz bennük a tájékozódás. Így mentés esetén általában csak tapogatózunk, és jó esetben megtaláljuk az áldozatokat.
-Ez azért elég borzalmas lehet…
-Egyáltalán nem jó, hiszen amikor minket hívnak, akkor már holttestet keresünk. De erre sajnos szükség van, így a gyorsaság és a költséghatékonyság érdekében működtetjük ezt az önkéntes mentőcsapatot. Amikor tehetjük, akkor gyakorlatozunk, hogy minél inkább megismerjük ezeket a vizeket, hiszen mentéskor gyorsabbak, hatékonyabbak tudunk így lenni.
-Mennyire látványosak ezek a tavak a víz alatt?
-Kivétel nélkül mindenikben nagyon rossz a látótávolság. Én azonban ezekben is gyönyörködöm, nekem tetszik a lenti világ. Minden tónak sajátos feelingje van.
-Volt már olyan, hogy féltél lent?
-Nem. Nincs amitől félni.Inkább élvezni kell az elénk táruló látványt.
www.noileg.ro

Szeretnéd hogy búvár legyél és kirándulásod összekösd a búvárkodással, iratkozzál föl, hogy tudjunk kapcsolatba lépni veled.

Weboldalunk a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ További infók

Feltétlenül szükséges, munkamenet sütik Ezek a sütik ahhoz szükségesek, hogy a felhasználók böngészhessék weboldalunkat, használják annak funkciót, pl. többek között az Ön által adott oldalakon végzett műveletek megjegyzését egy látogatás során. Ezen sütik érvényességi ideje kizárólag az Ön aktuális látogatására vonatkozik, a munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépéről. Ne feledje, ezen cookie-k alkalmazása nélkül nem tudjuk garantálni Önnek weboldalunk használatát.A Google Analytics sütikkel kapcsolatos további tudnivalók érdekében kérjük,kattintson ide

Lezár