Elkezdődik a Gyilkos-tó megmentése

Kezdőlap / Rólunk írták / Elkezdődik a Gyilkos-tó megmentése

Előzetesen meghirdetett program szerint péntek délelőtt a Gyilkos-tónál veszi kezdetét a Székelyföld állóvizeinek élhetőbbé, tisztábbá tételéért elindított mozgalom. A projektet Hargita Megye Tanácsának Hegyimentő Közszolgálata kezdeményezte, és az újonnan alakult búvárszakosztály első programjaként hirdette meg.

Nem titok, hogy a teljes feltöltődés belátható időn belül megtörténhet Székelyföld egyik legnagyobb természeti kincse, a Gyilkos-tó esetében. A folyamatnak szemmel látható jelei alakultak ki az utóbbi évtizedekben, de tudományos felmérések adataiból is következtethető: ha a jelenlegi állapotok nem változnak, néhány emberöltő múlva eltűnik a Gyilkos-tó.

Legutóbb a Babeș–Bolyai Tudományegyetem jeles szakemberei és a földrajz kar gyergyószentmiklósi tagozatának hallgatói készítettek itt felméréseket, melynek eredményei Gyilkos-tó hidrogeográfiai tanulmánya címmel egy kiadványban is megjelentek. A 2002–2004 között végzett munka során a tó felületét mérték fel, mélységi szelvényeket készítettek, a feltöltődés mértékét, az ezt előidéző okokat vizsgálták.

„Minden tónak az a sorsa, hogy elláposodik, a Gyilkos-tó esetében viszont ezt a folyamatot az utóbbi húsz évben felgyorsították a környékén zajló erdőkitermelések, melyek nyomán a lejtők növénytakaró nélkül maradtak, így a csapadékvíz a talaj felső szintjét lemossa, a tóba hordja. Egy másik okozója a feltöltődésnek a tóba ömlő patakok által szállított hordalék, illetve a Juh- és a Gyilkos-patakokon a 60-as években felépített ülepítő gátak megléte. Ezek időközben rendeltetésüket veszítették, már rég felteltek, nagyobb árhullám esetén belőlük a tóba kerül az üledék” – mutatott rá a tó feltöltődését előidéző okokra dr. Dombay István, a tanulmányt végző egyetem gyergyószentmiklósi tagozatának igazgatója. Mint azt mondta, a felmérések alatt végzett fúrásokból az is kiderült, évente átlagosan 3–7 centiméter hordalék rakódik le a tóba, melynek területe 300 négyzetmétert csökkent 1987 óta.

„Figyelembe véve az összes feltöltődési tényezőt, a Gyilkos-tó legtöbb 254 év múlva, legkevesebb 184 év múlva fog feltöltődni teljesen” – ismertette a megállapítást Dombay. Hozzátette, a tudományos elméleten nagymértékben változtathat a gyakorlat. „Ha tovább zajlik a fakitermelés, ha nem telepítik újra erdőkkel a letarolt lejtőket, ha esetlegesen esős időszakok következnek, akkor egyértelmű, hogy ezen előrejelzések ideje csökken” – mondta.
Példátlan kezdeményezés

„Az elmúlt évek folyamán kritikus szintet ért el a feltöltődöttség a Gyilos-tónál, ezért is választottuk mozgalmunk első helyszínéül” – nyilatkozta portálunknak Fekete Örs, Hargita Megye Tanácsa Hegyimentő Közszolgálatának vezetője. Kifejtette: a Mozgalom Székelyföld állóvizeiért elnevezésű program során az állóvizek mélységét, szennyezettségét, ökoszisztémáját vizsgálják meg, információkkal kívánnak szolgáltatni a köz- és tudományos intézményeknek. „Lehetőségekhez mérten a szemetet is ki szeretnénk takarítani a tavakból, élhetőbbé, tisztábbá tenni azokat” – közölte Fekete Örs.

Tájékoztatatása szerint a Mozgalom Székelyföld állóvizeiért projekt a Hegyimentő Közszolgálat újonnan alakult búvárszakosztályának első programja. „Az elkövetkezőkben szeretnénk, ha mozgalmunk felölelné megyénk, majd Székelyföld állóvizeit is. Reméljük, ha csekély mértékben is, ezáltal hozzá tudunk járulni életadó vizeink nagyobb megbecsüléséhez. Ilyen jellegű tevékenységre még nem volt példa állóvizeink esetében” – mondta.

A gyilkos-tói helyszínén több intézmény képviselőinek összefogásával indul a program: a szervező  Hatgita Megye Tanácsa Hegyimentő Közszolgálatának  búvárszakosztálya és a Gyergyószentmiklósi Hegyimentő Szolgálat mellett társzervezői minőségben részt vállal Maros Megyei Hegyi és Barlangi Mentőszolgálata, a BBTE Földrajz Kar Gyergyószentmiklósi Tagozata és a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park. A mérések koordinálását és kielemzését a társszervező intézmények végzik.

Salvamont Harghita

Salvamont Harghita

Forrás: http://www.szekelyhon.ro/aktualis/gyergyoszek/gyilkos-to-megmentese-elkezdodik

http://www.salvamontharghita.ro/

Szeretnéd hogy búvár legyél és kirándulásod összekösd a búvárkodással, iratkozzál föl, hogy tudjunk kapcsolatba lépni veled.

Weboldalunk a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ További infók

Feltétlenül szükséges, munkamenet sütik Ezek a sütik ahhoz szükségesek, hogy a felhasználók böngészhessék weboldalunkat, használják annak funkciót, pl. többek között az Ön által adott oldalakon végzett műveletek megjegyzését egy látogatás során. Ezen sütik érvényességi ideje kizárólag az Ön aktuális látogatására vonatkozik, a munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépéről. Ne feledje, ezen cookie-k alkalmazása nélkül nem tudjuk garantálni Önnek weboldalunk használatát.A Google Analytics sütikkel kapcsolatos további tudnivalók érdekében kérjük,kattintson ide

Lezár