Csodálatos világ a Gyilkos-tó mélyén

Kezdőlap / Rólunk írták / Csodálatos világ a Gyilkos-tó mélyén

     2020.jun.9

A Gyilkos-tóban lévő erdő tanulmányozásának céljából merült a ritka természeti látványosság mélyére dr. Hantz Péter. A biofizikus merüléssorozatának ezen állomása sok meglepetést tartogatott, és tudományos vizsgálatok sokaságát indítja el.

 

 

Érdemes a felszín alá merülni                           

Fotó: dr. Hantz Péter , Bögözi Gábor

Szerettük volna feltérképezni azt a csodálatos világot, amely a Gyilkos-tó alatt van, felvételeket készítve a halott erdőről. Már az első fényképek felkeltették a National Geographic magazin szerkesztőinek érdeklődését, és arra biztattak, hogy az újabb fotók mellé tudományos eredményeket is társítsunk – közölte érdeklődésünkre dr. Hantz Péter a Gyilkos-tavi merülés utáni pihenője közben.

Új tervek, új helyszínek
A Mohos tőzegláp egyik tószeme, a szovátai Medve-tó, a zetelaki tó és a bálványosi kénsavas lábfürdők képezik a tudományos kutatás helyszíneit. Az iszapmintákon úgynevezett metagenomikai vizsgálatokat végeznek, hogy megtudják, milyen bakteriális közösségek (ökoszisztémák) élnek bennük. A vízminták elemzése a tavak „egészségi állapotának” felmérését szolgálja.
A tavak felső rétegében a rövid látótávolság miatt kevés volt a vizuális élmény. A Gyilkos-tóban viszont öt-hat méteres mélység alatt szinte teljes a sötétség, és zöld planktonok sincsenek. Itt egy csodálatos vízi világ, a halott erdő látványa bűvölte el a tudóst olyannyira, hogy a dermesztő hidegről és a búvárfelszerelése palackjában tárolt levegő fogyásáról is megfeledkezett.
A tó mélyén egy tündérvilág bukkant fel a búvárlámpa fényében. A fenyők törzsén még a kéreg is megőrződött. A felszínen a gombás eredetű, oxigénigényes korhadás mellett az olvadás-fagyás is erodálja a facsonkokat, de a sötét és hideg mélységben szinte minden olyan, amilyen 1838-ban, a tó keletkezésekor volt. A mélyben az erdő sokkal dúsabb, csodálatos részletességgel konzerválódtak a vékonyabb és vastagabb fák, olykor a legkisebb ágak és a tűlevelek is megmaradtak – mondta Hantz Péter.

Változó tófelszín
A kutató rámutatott: egy-két évtizeden belül a maradék facsonkok is el fognak tűnni a víz felszínéről, hiszen egyre korhadtabbak, gyengébbek, növények telepszenek meg rajtuk, amelyek gyökerei roncsolják a fákat. Fontos lenne elvégezni egy szakemberek által irányított konzerválást legalább néhány facsonkon, hogy utódaink is elképzelhessék, hogyan nézett ki a tó felszíne.
A csonkok eltűnését nem tudjuk megakadályozni, viszont azért, hogy a látvány továbbra is sokakat ide vonzzon, és még sok évig gyönyörködhessünk ebben a természeti csodában, megfontolandó lenne egy kivilágított víz alatti alagút építése, esetleg egy szabályozott búvárturizmus beindítása. A víz alatti erdőt csak a tó fenekén levő iszapréteg vastagodása fenyegeti, így szépsége még legalább száz évig megőrződik – véli a kutató.

A merülések tervezését és szervezését a székelyudvarhelyi Sza­niszló Csaba búvároktató segítette. A minták elemzésében dr. Miklóssy Ildikó és dr. Máthé István, a Sapientia – EMTE csíki karának oktatói, illetve a Balatoni Limnológiai Intézet és az ELTE Biokémiai Tanszéke is részt vesz. A kutatások partnere a Hargita megyei Hegyimentő Szolgálat és Békás-szoros–Nagy­hagymás Nemzeti Park.

  Boncina-Székely Szidónia

Forrás: https://hargitanepe.eu/csodalatos-vilag-a-gyilkos-to-melyen/?fbclid=IwAR33xoa17Fu3eHcjYemCYvyqVeGVlAuFZydBf8NLhsk0oGMpGOb_wpVRnkI

Szeretnéd hogy búvár legyél és kirándulásod összekösd a búvárkodással, iratkozzál föl, hogy tudjunk kapcsolatba lépni veled.

Weboldalunk a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ További infók

Feltétlenül szükséges, munkamenet sütik Ezek a sütik ahhoz szükségesek, hogy a felhasználók böngészhessék weboldalunkat, használják annak funkciót, pl. többek között az Ön által adott oldalakon végzett műveletek megjegyzését egy látogatás során. Ezen sütik érvényességi ideje kizárólag az Ön aktuális látogatására vonatkozik, a munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépéről. Ne feledje, ezen cookie-k alkalmazása nélkül nem tudjuk garantálni Önnek weboldalunk használatát.A Google Analytics sütikkel kapcsolatos további tudnivalók érdekében kérjük,kattintson ide

Lezár